GYAKRAN ISMÉTELT KÉRDÉSEK
(FELVETÉSEK)
Időről-időre frissítjük a legismételtebb, legtöbbet hallott kifogásokkal és okosságokkal, amiket
hallunk a vegánság ellen. Fogadjátok nagy szeretettel ezt a kis összefoglalót!
[ 1 ]
Az ősember is vadászott már.
Az ősember barlangokban aludt, akkor mi is aludjunk barlangokban, mert ő azt csinálta?
Feltehetően az utolsó nagy Jégkorszak miatt kezdett el húst is enni, ugyanis ha belegondolunk, egyszerű.
Ha nincs elég gyűjtögetni való bogyó, gyümölcs, zöldség, magvak és ültetni sem lehet (na meg a technológia sincs még
azért a csúcson), de túl szeretnének élni, mihez folyamodnak?
A túlélés minden szabályt, törvényt felülír!
Akkor létszükséglet volt az élelemhiány miatt, ma egyszerű kényelmi cikk. Na azt se feledjük, hogy egy ember akkor kb. 35 évig élt átlagosan!
[ 2 ]
Az őseink is ettek húst, mégis túlélték. Mi miért ne együnk?
A fent említett túlélés és élelemhiány miatt érthető ez. Belegondolsz, amennyiben te nomád lovasnép (nagyállattartó) tagja vagy
nem életszerű, hogy káposztát és búzát termelsz egész évben, hiszen az állattartás miatti helyváltoztatás ezt nem engedi meg.
Attól, hogy valamit csináltak őseink, nem kell nekünk is. Ha ők valami hibába estek, nekünk is abba a hibába kell esnünk?
A technológia manapság megengedi, hogy újra mindenki kizárólag növényekből, egészségesen táplálkozzon.
[ 3 ]
A hús nélkül hogy kezdett volna ennyire fejlődni az agyunk?
Az agy a keményítős ételek fogyasztása miatt kezdett el fejlődni, és maradt fejlődésben ilyen mértékben (hivatkozás:
ITT).
Nehéz úgy elkezdeni vadászni, hogy nem vagy elég intelligens, hogy realizáld, hogy hogy kell eszközt készíteni erre és azt használni különböző vadászstratégiákhoz.
Hogy kezdhetett fejlődni a húsevés hatására, ha nem tudunk húst enni, míg nem fejlődött az agyunk?
Továbbá, ha a húsevés miatt kezdene drasztikusan fejlődni az agy, a tigrisek meg a farkasok már a Marsot kolonizálnák,
hiszen ők csak húst ettek és esznek azóta is... de nem kolonizálnak, mint láthatjuk.
[ 4 ]
Van szemfogunk, az nem azt jelenti, hogy húsevők / mindenevők vagyunk?
A vizilónak és a gorillának is van, és mégsem ragadozók. Nem, a gorilla sem eszik húst. Tisztán növényevő (hiába eszik
néha lárvákat, az hasonló élelemhiányos eset, mint nálunk a technológiai fejlettség bármelyik időszaka). Egyszerű
erőfitoktatásra, dominancia jelzésére szolgál nálunk (és szolgált régen nálunk) is.
Mivel az ember nem a tigrishez és farkasokhoz áll közelebb, hanem az emberszabású majokhoz minden szempontból,
így egyszerűen vonhatunk párhuzamot, hogy már abban a fejlődési szakaszban sem használták húsevésre a szemfogat.
[ 5 ]
Mi lesz, ha nem esszük a háziállatokat tovább - kihalnak?!
A másik kedvenc kérdésem: ha nem esszük meg a háziállatokat, túlszaporodnak és elfoglalják a földet. Remélem értjük
mennyire abszurd az, hogyha nem szaporítjuk őket mesterségesen, akkor túlszaporodnak majd.
A farkasokat sem szaporítjuk ipari szinten, az elefántokat sem, ahogy a bálnákat sem. Nem azért halnak ki ezek a fajok mert nem szaporítja az ember őket, hanem mert elveszi az életterüket a kapzsisággal és megnövekedett területigényünkkel.
[ 6 ]
Én ismerek egy vegánnak tűnő alakot, aki kövér. Akkor most hogy van ez?
A vegánság egy életszemlélet, ami kiterjed a táplálkozás területére is. Nem teljesen egyezik a növényi étrenddel, mert mondjuk
a pálmaolaj növényi eredetű, de nem vegán, mert hozzájárul az őserdők kiirtásához.
Ugyan így, nem minden növényi eredetű étel a legegészségesebb, viszont legalább érző, élni akaró állatok nem halnak bele,
hogy az adott illető táplálkozzon mondjuk a húsából. Onnéttól kezdve pedig ténylegesen az ő döntése, mit eszik, hogy az állatokat nem használja ki ehhez vagy nem tart igényt az állati termékekre.
Amennyiben ténylegesen jó formában szeretne lenni valaki, ajánlom a Teljes Értékű Növényi Étrendet, valamint elengedhetetlen
a rendszeres testmozgás, a stressz levezetése, szórakozás is. Nem mindenki egyformán dolgozza fel a ránehezedő terheket.
A növényi étrend jóval egészségesen (jól használva) mint a mindenevő vagy a húsevő az emberek számára. De ne feledjük: manapság minden junkfoodnak megvan a növényi-alapú változata is.
[ 7 ]
A növények is éreznek, mint az állatok. Miért ölitek meg őket, rájuk nem gondoltok?
A növény és állat között a hasonlóság az, hogy mindketten élőlények. A különbség, hogy míg a növény nem, az állat érez fájdalmat.
Vannak érzései, érzelmi (és feltehetően más) intelligenciája, létezik a család fogalma a körében, tudnak kötődni, szeretni és törődni. Tudnak boldogok, depressziósak lenni és félni is.
A növényeknél semmi ilyen nem fedezhető fel. Ahogy külső behatásra - pl. tűvel megszúrás - a növény nem reagál, az állat pedig igen,
oly módon, hogy magunkkal párhuzamba hozva, az állatok is fájdalmat éreznek ekkor.
A válasz egyszerű: az állatoknak van a fájdalom érzékelésére alkalmas érzékelőik, a növényeknek nincs.
Az állatoknak van gerincvelőjük, idegrendszerük, idegvégződéseik, és ami a legfontosabb, agyuk. Az agy dolgozza fel azt a kapott elektromos impulzust, ami eljut hozzá, és nyilvánítja azt fájdalomnak. Növényeknél ez nem figyelhető meg egyáltalán, hiába nőnek jobban a Mozart zenéjére, fájdalmat attól még nem éreznek.
[ 8 ]
Hogy legyenek az oroszlánok meg a farkasok vegánok? Ők sem vadászhatnak akkor?
Senki sem beszélt az oroszlánokról, farkasokról, medvékről és egyik húsevő állatról sem ilyen téren.
A gond nem velük van, akik természetes úton húsevők, mivel ezek az állatok rendelkeznek azokkal az biológiai adottságokkal is,
ami a vadászatot és a nyers húsfogyasztást lehetővé teszik.
[ 9 ]
Hiszen az ember is tud vadászni, miben különbözik az a trigristől vagy a hiúztól, vagy bármelyik ragadozótól?
Az ember nem ragadozó, csak próbálja játszani azt. Ha az ember ragadozó lenne, rendelkezne születésénél fogva
a ragadozók által jellegzetes vonásokkal, amivel betudják zsákmányolni, el tudják ejteni, megtudják ölni, és
meg is tudják enni bármilyen más eszköz bevonása nélkül, úgy, hogy hosszútávon sem jelentkezik náluk semmilyen
negatív egészségügyi elváltozás a nyers hús evése miatt.
Az ember az elejtéshez főleg csapdákat használ, nem tudna futkosni a gazella után mint az oroszlán.
Az oroszlán pedig nem háziasítja a gazellát, mint az ember a malacot vagy a tehetnet.
A leöléshez sem a körmeinket és a fogainkat használjuk, amivel születtünk, nem úgy, mint a tigris. A ragadozóknak
megvan az a fizikai erejük, valamint eszközeik (fogak/csőr, karmok), amikkel könnyedén tudnak ölni és húst tépni.
Az ember ha megpróbálna egy tehenet a torkánál megfojtani, ahogy egy oroszlán tenné, valószínű a tehén azt hinné, hogy
csiklandozzuk vagy játszani akarunk vele. Valljuk be, a körmeink sem karmok.
Továbbá nem igazán fogyaszt az ember természténél fogva nyers húst, hanem hőkezeli azt, ami egy elég nagy csalás.
Ez mögé bújik a mai fogyasztói társadalom, hogy a sölthúst képesek vagyunk elrágni. Láttál már mondjuk egy hiénát húst sütni vagy főzni
egy tábortűznél?
[ 10 ]
Én ettem már tatár beefsteak-et és finom volt. Ez is bizonyítja, hogy az ember mindenevő!
Egyél minden nap csak és kizárólag azt, és megnézzük mennyire kívánnád egy hét után a nyers húst.
Ugyan ezt próbáld ki növényekkel. Gond nélkül végeznéd a hetet. (Lásd: nyersvegánság)
Vegyél egy répát és egy csirkemellet. Főzd meg külön-külön mindkettőt egy edényben. Hagyd hogy kihüljönek és tedd be a hűtőbe
a főzővízzel együtt mindkettőt edényestől 24 órára. Másnap vedd ki és tedd fel a kérdést magadnak: melyiket ennéd meg
és innád meg a levét úgy, ahogy van?
[ 11 ]
Olvastam, hogy voltak akik megpróbáltak vegánok lenni de legyengültek és majdnem belehaltak!
Mivel első hallásra az emberek sajnos azt hiszik, hogy a vegánok salátán meg lekváros kenyéren élnek,
és ha így próbál meg valaki vegánnak lenni - saját bevallása szerint - nem csoda, hogy majdnem belehalt.
Nem ezt jelenti növényi étrenden lenni. A hús, tej és tojás által nyújtott kényelmes és ártalmas mellékhatások mellett
adnak olyat is, amit növényekkel is pótolni lehet és kell is természetesen, ha ezeket nem fogyasztjuk már.
A fehérje példának okáért tökéletesen pótolható hüvelyesek megfelelő mennyiségű fogyasztásával. És azokból sem
kell kilogramm számra enni, hogy bevigyük a szükséges napi adagot - ez is egy egyszerű tévhit a növényi fehérjeforrásokról.
[ 12 ]
Miért kényszerítetek mindenkit, hogy vegán legyen? Hogy legyen vegán pl. az eszkimó?
Senki nem a szélsőséges környezetben élő, más klasszikus élelemforrást nem tartalmazó környéken őshonos
embereket kéri meg, hogy legyenek vegánok. Nem az eszkimóknak, nem az észak-amerikai pusztán élő indiánoknak, de még a
dél-amerikai őserdei indiánoknak sem akarjuk megmondani, hogy legyenek vegánok. Nekik nem igen van más választásuk.
De neked van!
Itt rólad, rólam és a sok milliárd fejlett és fejlődésben lévő ország lakosairól van szó,
nem pedig az előbb említett pár egyedi helyzetbe került népcsoportról.
[ 13 ]
Az ember természeténél fogva mindenevő. Ez az egyensúly. Miért nem fogadjátok el, ti, vegánok ezt?
Tegyél egy pár éves (1-2) babához / pici gyerekhez oda egy érett almát és egy kisnyuszit. Melyikkel akar játszani és melyiket akarná megenni?
Hogyha mindkettőt megakarja enni, akkor elfogadható, hogy az ember mindenevő. A valóság azonban pontosan tudjuk mi lesz:
a nyuszira rácsodálkozik és játszani szeretne, próbál vele, míg az almát meg megpróbálja megcsócsálni. A gyerek fejlődése közben nevelik bele,
hogy a húsevés normáls és szükséges - a gyerekeknek eszükbe sem jut érző állatokat enni. Nem egyensúly ez, hanem rossz szokás, kényelem és önámítás keveréke.
[ 14 ]
Mi itthon a tanyán tartunk tehenet és fejjük. Mi ezzel a gond?
Ha a családod egyik nő tagját (vagy téged, amennyiben nő vagy) azért tartanák, hogy a tejét / tejed valaki igya, az rendben lenne?
Ha kint vagy a mezőn egész nap, de nem engedik oda hozzád a gyereked, nehogy megigya az amúgy neki szánt tejet, az úgy jó?
Ha pedig nem adsz már (elég) tejet vagy levágnak vagy eladnak. Röviden összefoglalva ez (is) a gond a házi tejjel.
[ 15 ]
A nagyszüleim is tartottak malacot, mangalicát, és csináltak szalonnát, sonkát belőle. Nem ettek sok húst, évente 1-2 malacot
vágtak csak le. Ez fenntartható!
Képzeld magadat a malac helyébe: téged azért nevelnek, csak és kizárólag és semmi más célból, hogy megegyenek. Mennyire
depresszív belegondolni ebbe... Továbbá ha csak egy állatot is vágnak le, mi van ha az te, vagy a szeretted lenne? Ez abszurdnak hangzik, de a malacok pont ezt érzik, hiszen ugyan úgy vannak szeretteik és családjuk is. Van érzelmi kötődésük, akárcsak a kutyáknak. Évente csak 1 családtagodat vágja le
valami ember, aki naponta néha etet meg itat, néha látod, néha nem, és te meg ott tengődsz egy ólban (jobb esetben). Élet ez? A utódaidat nemüktől és szerencséjüktől függően vagy a sorsodra juttatják, vagy a sütőbe.
[ 16 ]
A haszonállatok - ahogy a nevük is mondja - azért vannak, hogy mi megegyük őket. Miért nem értitek meg végre?
Ha én téged, családodat haszonállatnak nevezlek és rabszolgásítalak mesterségesen, jogom lesz arra, hogy tenyésszelek, rendelkezzek veled és utódaiddal
kedvem szerint, élet és halál ura legyek neked? Ilyet már csináltunk a történelem során a saját fajunkon belül is, az emberfajtákkal.
Rabszolgatartás a neve. Magukat felsőbbrendűnek hívó emberek hajtott rabigába más emberfajtákat, akiket alsóbbrendűnek, így
jelentéktelenekkel mondtak, és tárgyként kezelték őket, is kereskedtek velük, értékesítették anyagi haszon fejébe.
A ,,haszonállat" kifejezés csak egy szépített és széles körben elfogadott és használt fogalom az állatok rabszolgásítására.
Ahogy rabszolgatartást sem akarunk visszavezetni semmilyen emberfajtára nézve (remélem!) és azt már felszámoltuk,
pontosan úgy kell felszámolni a haszonállat fogalmat és magát a haszonállatat való extrém bánásmódot is!
[ 17 ]
Ha nem esszük meg a haszonállatokat túlszaporodnak minket és felborul az egyensúly!
Melyik haszonállatokat? Amiket mi tenyésztünk ipari szinten önös érdekekből mesterségesen? Érdekes, a zebra és a szurikáta, a tukán meg a vadló nem szaporodik túl - na nem is tenyésszük őket mesterségesen. A természetbe kerülnének vissza és a jelenlegi helyzethez alkalmazkodva nem tudnának túlszaporodni, ahogy a fent említett fajok sem tették ezt meg, amelyeket sosem befolyásoltunk ilyen óriási méretekben ilyen módon (szaporítás).
[ 18 ]
Viszont B12 vitamin csak a húsban van. Aki nem eszik húst, B12 hiányos lesz! Hogy gondoltátok ezt vegánként?
A B12 egy
batérium. Sem az ember, sem az állat nem maga termeli, hanem külsőleg viszi be (táplálkozás útján például).
Ez a baktérium lényegében mindenhol ott van kis mennyiségben körülöttünk, viszont a termőföldben és a mosatlan gyümölcsön,
zöldségeken van a legnagyobb koncentrációban. A növény,,védő"szerek, műtrágyák ezeket a baktériumokat kiirtják a termő
talajból, amiben az ember hibás. A húsban azért van valamennyi B12, mert az állat akiket megesznek növényeket ettek egész életükben,
amiben volt valamennyi B12.
Többször, több tudományos kutatócsoport is megállapította már, hogy nem csak a vegetáriánusok és a vegánok szenvedhetnek B12 hiányban,
hanem a mindenevők is.
Továbbá azt is, hogy nem magasabb a vegánoknál a B12 hiányosok aránya.
(
1)
(
2)
Sőt, az amerika lakosságának nagyjából 40%-a szenved is ilyen B12 vitaminhiányban! (
3)
Sajnos manapság a nem megfelelő mezőgazdálkodás (szántás elterméketleníti a földet, műtrágyázás) egyre csak fogy a B12 természetes
beviteli forrás lehetősége. Ez visszafordítható lenne megfelelő földművelési technológiák elterjesztésével és alkalmazásával.
Jelenleg bevihető a B12 vitamin tabletta vagy injekció formájában is. Én az Egyesült Királyságból rendelek személy szerint,
és egy kifejezetten vegán (van nem vegán is!) B12 tablettát szedek napi szinten - nem reklám ez, egyszerűen elégedett vagyok a termékkel:
(
vegán B12 tabletta)
HURRÁ!
A VÉGÉRE ÉRTÉL A KÉRDÉS-VÁLASZOKNAK...
REMÉLJÜK TETSZETT!